NYITOK Hírek

« Hírek

A Katona-nővérek élménybeszámolója a NYITOK Angol képzésével kapcsolatban

2019.05.28
„Hárman vagyunk testvérek, Három nővér, mint Csehov drámájában… Nagy az összetartás közöttünk, így nem volt kérdés, hogy a nyelvtanulásnak is együtt fogunk nekivágni”. Így kezdte a beszámolót a képzésről Brigitta, a legidősebb testvér.

„Úgy gondoltuk, hogy amelyik tananyagot valamelyikünk nehezebbnek ítéli meg, hátha könnyebben megy majd a másikunknak, s így végig tudjuk majd segíteni egymást a tanfolyam ideje alatt. Szerencsére nem sokszor fordult elő, hogy mindhárman egyszerre hiányoztunk volna az oktatásról. Mindig együtt jöttünk és mentünk egy autóval, így nem sok leckét kellett otthon senkinek sem pótolnia a másik segítségével” – folytatja Edit, a legfiatalabb nővér.

„Ez a sorozat csak egyetlen alkalom erejéig szakadt meg, ugyanis Ági testvérünk kisbabája az első csoportunk utolsó órájának napján született meg” – teszi hozzá Brigitta.

„Ennek ellenére a folytatás, azaz a második 20 órás képzés megkezdése sem okozott problémát, hiszen az újdonsült Édesapa és a két nagymama segítségének köszönhetően el tudtam szabadulni hetente kétszer másfél-két órára a képzésekre, az ekkor még csak 3 hetes kislányom mellől. Nagyon sajnáltam volna, ha kimaradok. Majdnem ki is maradtam a szülés miatt, de a két testvérem nagyon odafigyelt a képzési papírok aláírásánál. Kiszúrták, hogy nem szerepelek a névsorban és rákérdeztek, hogy én nem folytathatom-e a tanulást? Szerencsére a rendszer rugalmas volt és még tudtam csatlakozni – meséli mosolyogva Ági, Linett baba boldog anyukája.

Mindhárman nagyon örültünk a NYITOK ingyenes angol tanulási lehetőségének, és ezzel, hogy hárman együtt jártunk ki két csoportot is, egy újabb pipát tehetünk a bakancslistánkra, amelyen a közösen átélt élményeket gyűjtjük. Úgyhogy mindenkit, akinek van testvére, de sosem lehettek egymás osztálytársai, arra buzdítunk, hogy bátran vágjanak bele, mert nekünk is egy örök emlék marad a családban a közös tanulás élménye.

Hódmezővásárhely Tanulási Központ         

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky utca 70.

Kádár Péter Gergely             

kadar.gergely@nyitok.hu

Téglás Barbara                      

teglas.barbara@nyitok.hu

06307993327