NYITOK Hírek

« Hírek

Együttműködési megállapodás került aláírásra a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a NYITOK között

2020.02.25
Kecskeméten már évek óta várja a tanulni vágyókat a Nyitott Tanulási Központ, most azonban a kis- és középvállalkozások munkavállalói részére indít főképp képzéseket.

Balázs Ákos, a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet elnöke elmondta, hogy a KKV szektor munkavállalóinak készült programokat az egyes munkakörök napi tevékenységének elemzését követően alkották meg, melyek a mindennapokban előforduló helyzetekre adnak választ. A NYITOK együttműködik a szakképzési centrumokkal is, mert a program által kínált tudás kiegészíti a szakmai készségeket, így versenyképes munkavállalót eredményez.

Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy az együttműködési megállapodás aláírása illeszkedik a megyei önkormányzat korábban megszabott irányvonalához, ami a fiatalok megtartása, a munkahelyek és helyi lehetőségek teremtése.

Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is kiemelte ennek a képzési formának a fontosságát, hisz szerinte ma egy cégvezető számára elsődleges, hogy dolgozóit folyamatosan képezze.

A sajtótájékoztatót az együttműködési megállapodás aláírása követte, mellyel a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elkötelezte magát a NYITOK mellett, és a későbbiekben közreműködik abban, hogy a NYITOK program ingyenes képzései könnyebben eljussanak a megyében működő KKV szektorhoz.