NYITOK Hírek

« Hírek

A hat barátnő az egyetem után most a NYITOK képzésén tanul újra együtt

2020.04.24
Nyíregyházi Tanulási Központunk segítségével kezdték el a barátnők az Excel táblázatkezelő program kezdőknek elnevezésű e-learning képzésünket.

A lányok lassan 15 éve barátnők, együtt tanultak az egyetemen és azóta is rendszeresen találkoznak és tartják a kapcsolatot. A kialakult veszélyhelyzet miatt, most sajnos nem tudnak találkozni, így kihasználva a NYITOK tanulási lehetőségeit, addig is együtt tanulnak, mint a régi szép időkben.

A közös tanulás öröme mellett ugyanakkor a képzés hatalmas segítséget nyújt a lányoknak az otthoni munkavégzés hozta kihívások megoldásában is. A képzést még nem végezték el, azonban már jelentkeztek is az Excel táblázatkezelő program haladóknak elnevezésű képzésünkre is.

 

E-learning képzéseinkre egyszerűen, néhány adat megadását követően lehet jelentkezni : https://nyitok.hu/elearning_kepzesek