Az okosotthon eszközei
Ez a lecke akkor tekinthető teljesítettnek, ha minden diát megtekintünk és a leckében eltöltjük az előírt időt, amit a kis óra ikonnal nyomon is követhetünk.

Bevezető

Érdekes módon az okostelefonok és laptopok megjelenését követően az otthonok voltak az „okosítás” első terepei. Míg sokszor az ipar vagy éppen valamilyen kutatás az a terület, ahol először megjelennek széles körűen az új technológiai vívmányok, addig a klasszikus értelemben vett okoseszközök éppen az otthonokban kezdték meg hódító útjukat. Ennek az lehet az egyik oka, hogy valójában nem arról van szó, hogy ezek az eszközök új, eddig soha nem látott dolgokra képesek. Inkább arról, hogy bizonyos feladatokat önállóan képesek elvégezni, vagy bonyolult, összetett vezérléseket egyszerű módon képesek megtanulni. Valószínűleg a technika hivatalos felhasználói felől kevésbé jelentkezett olyan igény, hogy mondjuk egy szép, grafikus felületen szabályozzák a fűtést vagy a világítást. Most ismerkedjünk meg az okosotthonok leghasznosabb eszközeivel!

loading

Okosotthon eszközei

Az okoseszközök száma tényleg lassan végtelen, de most nézzük a legelterjedtebb és talán mindenki számára leghasznosabb okoseszközöket. Ezek:

  • a különböző kapcsolók,
  • lámpák,
  • termosztátok,
  • telepített kül- és beltéri kamerák, valamint
  • a gyakori konyhai kisgépek.

És persze a legfontosabb az egész rendszer lelke, az intelligens asszisztens. Minden eszközt tudunk irányítani akár a telefonunkról vagy a számítógépünkről is, mégis az igazi élmény az, ha egy intelligens asszisztenshez beszélve élőszóval vezéreljük otthonunkat.

loading
loading

Intelligens asszisztensek

A legelterjedtebb otthoni intelligens asszisztensek természetesen a legnagyobb multinacionális cégek termékei. Ez nem véletlen, mert egy-egy ilyen termék kifejlesztéséhez hatalmas mennyiségű fejlesztő- és kutatómunka szükséges, vagyis

rengeteg pénzbe kerül. Ezek az eszközök

  • hatalmas háttér-adatbázisokat igényelnek,
  • a legfejlettebb mesterséges intelligencia algoritmusokat használják a beszéd megértéséhez, valamint
  • komplex feladatok feldolgozásához és végrehajtásához.

A legismertebb intelligens eszközök:

  • Apple Siri
  • Google Asszisztens
  • Amazon Alexa

 

loading

A Google Asszisztens

A Google cég virtuális asszisztense az egyik legelterjedtebb a világon. Először Google Now néven debütált 2016-ban, de mára a Google Asszisztens vált az átalános elnevezésévé. Alapvetően elérhető szinte minden modern Androidot futtató eszközről, elsősorban mobiltelefonról és tabletről. 

Népszerű felhasználása a Google Home névre keresztelt kis hangszóró, amely önálló eszközként képes velünk beszélgetni és kiadott parancsainknak megfelelően válaszolni a kérdéseinkre vagy éppen vezérelni a hozzá kapcsolódó okoseszközöket. A Google Asszisztens érdekessége, hogy önálló applikációként elérhető iOS-t futtató eszközökről is.

loading
loading

Forrás: wikipedia.org

Az Apple Siri és az Amazon Alexa

A Siri eredetileg egy Siri nevű cég alkalmazása volt az App Store-ban, de miután 2010-ben az Apple megvásárolta a céget, kizárólag Apple-termékeken fut. A Siri szintén egy intelligens alkalmazás, amely saját mesterséges intelligencia algoritmusain kívül alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz is. Megtanulja napirendünket és kedvenc dolgainkat, így idővel még pontosabb, személyre szabott válaszokat ad kérdéseinkre.

Az Amazon hasonló termékét Alexának hívják. A kereskedő óriási saját rendszert és algoritmust fejlesztett virtuális asszisztenséhez. A szolgáltatás alapvetően az Amazon Echo okoshangszóróval került piacra, de az elmúlt években számos más eszközbe is beköltözött Alexa, a virtuális intelligens asszisztens.

Nem beszélni magyar

Sajnos, egyik világcég virtuális asszisztense sem támogatja még a magyar nyelvet. Így, ha beszélgetni támad kedvünk valamelyik virtuális társunkkal, akkor angolul vagy valamilyen más támogatott nyelven kell hozzá szólnunk.

 

loading

Okosvillanykörték és -kapcsolók

Az otthonunk vagy irodánk legegyszerűbb (és legolcsóbb) okoseszközei a kapcsolók, konnektorok és villanykörték. Az okoskonnektorokkal tulajdonképpen majdnem minden konnektorból működő eszköz utólagosan „okossá” tehető. Az okoskonnektort egy egyszerű telepítés után a telefonunkról vagy valamelyik virtuális asszisztens segítségével, akár szóban is tudjuk vezérelni. Ki- és bekapcsolhatjuk, de előre is beállíthatjuk, mikor legyen bekapcsolt állapotban.

Az okosvillanykörtéket szintén telefonunkról vezérelve fel- és lekapcsolhatjuk, de van olyan típus is, amelynek a fényerejét, sőt akár a színét is tudjuk változtatni. Az okoskapcsolók a lakásunk vagy irodánk kapcsolóit teszik vezérelhetővé vagy programozhatóvá.

loading
loading

Okostermosztátok

Az okostermosztát otthonunk vagy irodánk leghasznosabb okoseszköze lehet. Hiszen nem egyszerűen kényelmes a használata. Persze a hőfokot távolról állíthatjuk, akárhol is vagyunk, de ez szinte már nem is meglepő. Egy valóban modern eszköz képes arra is, hogy érzékelje, ha közeledünk az otthonunk felé, és magától beállítja a fűtést a megszokott hőmérsékletre. De ha megfelelően modern kazánnal együtt használjuk, akkor azt is tudja szabályozni, hogy a várható időjárás függvényében milyen forróra kell állítania a fűtővíz hőmérsékletét ahhoz, hogy hatékony legyen a fűtés. 

Egy ilyen rendszer nemcsak kényelmes, de hosszú távon komoly költségmegtakarítást is eredményezhet.

loading

Forrás: wikimedia.org

Okoskamerák

Az okoskamerák elég régóta részei lehetnek a lakásunknak, de amíg korábban ezek egyszerű webkamerák voltak, mára szorosan integrálódtak az intelligens otthonok rendszerébe. Az okoskamerával megfigyelhetjük történik-e valami rendkívüli az otthonunkban, amíg távol vagyunk. Részei lehetnek a biztonsági rendszernek, illetve jó szolgálatot tehetnek az irodában vagy éppen a gyártósor mellett az ipari folyamatok monitorozásában. Az okoskamera távolról ki- és bekapcsolható, irányítható, akár felvétel is készíthető vele.

loading

Összefoglalás

Ebben a modulban megismerhettünk néhányat a legfontosabb okoseszközök közül. Mindegyik eszköz megfelelően használva nemcsak növeli irodánk vagy otthonunk kényelmét, de a legtöbb jól használható energiatakarékosságra és a hatékonyság növelésére is. Természetesen számos más eszköz is elérhető, ami rendelkezik okosfunkciókkal, azonban az itt felsorolt eszközök és lehetőségek a legtöbb esetben utólag is beszerezhetők, nem kerülnek sokba, és ügyes integrálásukkal egészen komplex okosiroda vagy -otthon hozható létre.

loading