NYITOK Hírek

« Hírek

Szakmai workshop rendezvényt tartott Debrecen-Józsán a NYITOK

2019.06.26
2019. június 25-én, kedden délután Debrecen-Józsán járt a NYITOK, ahol program vezetői bemutatták a vállalkozások számára kínált képzési lehetőségeket.

A rendezvényen Balázs Ákos, a NYITOK projektmenedzsere ismertette a program tartamát, a jelentkezés menetét, s beszélt a NYITOK eddigi sikereiről is számos példán keresztül. 

A szakmai workshopok fontos eleme a kerekasztal beszélgetés, melynek keretében a résztvevő vállalkozások bemutatkoznak, s elmondják, hogy milyen képzések iránt érdeklődnek. Ezen kívül az interaktív beszélgetés keretei között megválaszolásra kerülnek a vállalkozások által feltett kérdések is. A Józsai Tanulási Központban nagyon népszerűek az idegen nyelvi képzések, s a rendezvényre meghívott vállalkozások is nagymértékű érdeklődést mutattak e képzések, illetve az informatikai kurzusok iránt is.

A képzésinkkel kapcsolatban keressék bizalommal kollégáinkat az alábbi elérhetőségek egyikén:

Debrecen-Józsai Nyitott Tanulási Központ
4225 Debrecen, Szentgyörgyfalvi út 9.

Farkas Zoltán
farkas.zoltan@nyitok.hu
+ 36 30 799 2282

Szarka Margit
szarka.margit@nyitok.hu
+ 36 30 799 2282