NYITOK News

News

Tóth Vivien vagyok 1,5 éve dolgozom a Nyitok program keretein belül, mint tanulási tanácsadó asszisztens. Szeretném megosztani veletek, miként látom az elmúlt hónapokban történt változásokat, amit a pandémia hozott… és persze minket sem hagyott ki!

A NYITOK iparág-specifikus tanulási programjai kedveltek a résztvevők számára. Most a szarvasi "Vállalati kultúra, munkahelyi együttműködés" című képzésünkről kaptunk egy visszajelzést. Köszönjük!

2021. januárban, egyetlen hónap alatt több mint 6000-en küldték el weboldalunkon keresztül az érdeklődésüket a NYITOK valamelyik képzése iránt.

A NYITOK program iránt továbbra is nagy az érdeklődés! Köszönjük a bizalmat!

2020. november 24-én elindult a NYITOK program által biztosított GO-modell szolgáltatása a RUSTIC-CANDLE Kft. szécsényi gyertyagyárában

Kisújszálláson 2020-ban került elhelyezésre az önkormányzat által egy kupakgyűjtő szív, mely kezdeményezés célja a rászorulók támogatása mellett, felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára is.

Békési Tanulási Központunk egyik legsikeresebb képzése az angol

2020.09.04-én Korda György és Balázs Klári új nagyköveteinkként mutatkoztak be a TV2 Mokka című műsorában.

Pécsi Tanulási Központunkban a múlt hét a tanúsítványok kiosztásáról szólt

Egy jó szakma kitanulásának már nem lehet anyagi akadálya, 2021. áprilisától ugyanis már igényelhetőek a képzési hitelek - tájékoztatta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.

Loading in progress...